Vallásos családban nevelkedtem, apám és anyám a pietista kegyesség szellemében igyekezett nevelni. Így korán megtanultam megbecsülni a Bibliát és a Jézussal való személyes kapcsolatot. Mindkettő mindmáig meghatározó gondolkodásomban és életvitelemben. 13 évesen hallottam meg Isten hívását a lelkészi-teológusi pályára. 4 évvel később köteleztem el magam Jézus Krisztus követésére.
Kegyességemben és teológiai világképemben meghatározó jelentőségű Isten szuverenitása. Szintén döntő számomra az Istennel való szövetség gondolata. E kálvinista-református alapokra azonban fontosnak tartok Istennel kétoldalú kapcsolatot építeni. Bár mindig Isten a kezdeményező, az embernek mint szövetséges félnek szintén nagy a felelőssége. Ebben Walter Brueggemann református ószövetséges hatása letagadhatatlan. Isten szuverenitásának gondolata azonban nemcsak nyitottá tesz a pünkösdi-karizmatikus teológiai hangsúlyok iránt, hanem egyenesen szükségessé is teszi, hogy felismerjem, Isten ajándékai nélkül, amiket szuverén kegyelme szerint úgy és akkor ad, ahogy és amikor szükség van rá, a krisztusi közösség nem működőképes. Mivel Krisztus teste működését biztosítja a különböző karizmákkal, az egyház-gyülekezet szerepét nem lehet túlhangsúlyozni.
A Bibliát igyekszem végső, kanonikus formájában értelmezni, különös tekintettel irodalmi adottságaira, valamint vallástörténeti beágyazottságára. Az Ó- és Újszövetség radikális üzenete mindig lenyűgöz: ahogy Isten nem ismer el más tekintélyt, mégis lehet vele az emberi életért, a teremtett világ értékeiért alkudni, ahogy a prófétai hagyományt folytatva Jézus megalkuvást nem tűrve szállt szembe vallási és világi hatóságokkal, és ahogy Izráel prófétái Isten üzenetét, bölcsei a bölcsességet, az apostolok az evangéliumot képviselték.
Családommal a gazdagréti református gyülekezethez tartozunk, ahol többféle szolgálatban is részt veszünk.